Ez itt egyelőre egy blog, ahova furcsa cikkeket fogok írni társadalmi és lélektani kérdésekről. Hogy mi lesz belőle, az rajtad is múlik.

A nemzetközi weben izgalmas pezsgésnek indult a szellemi élet az utóbbi években. Sorra tűnnek fel integratív szellemi műhelyek, amelyek a korábbi hamis dilemmák meghaladására, és új meta-narratívák létrehozására tesznek kísérletet.

Békeidőben is nagy szükség lett volna erre, de a koronavírus hirtelen sürgőssé és súlyossá tette az értelmezési válságot is.

Többek között az alábbi platformok és gondolkodók inspiráltak arra, hogy megpróbáljam megtalálni, és megszervezni a magyar közönséget:

Rebel Wisdom, Future Thinkers, Both/And, Emerge, John Vervaeke, Guy Sengstock, David Chapman, Hanzi Freinacht, Joe Edelman, Peter Limberg

Az inspiráció persze nem jelent dogmatikus ragaszkodást, sőt. Értékeket keresünk a zajban, és ez a fentiekre is vonatkozik.