Az új típusú ateisták egyik gyakran hangoztatott érve valami ilyesféleképp hangzik: „Gyermekkoromban hittem a Mikulásban. Gyermekkoromban hittem a fogtündérben. De egy nap felnőttem, és rájöttem, hogy a Mikulás nem létezik, és rájöttem, hogy a fogtündér sem létezik. És ugyanígy egy nap felnőttem, és rájöttem, hogy Isten sem létezik.” Az ilyesfajta megfogalmazásokban Istenre általában valamiféle égi apukaként, égi tündérként, vagy hasonlóan lekicsinylő módon hivatkoznak. Ezt a fajta érvelést én mindig is meglehetősen viccesnek találtam, mert számomra teljesen abszurd dolognak tűnik azt állítani, hogy a Mikulás nem létezik, mert nyilvánvalóan a Mikulás létezik. 

YouTube player

Ez a cikk Jonathan Pageau: Santa Claus and the Tooth Fairy Exist című videóesszéjének fordítása. A videó leirata megtalálható ezen a honlapon: https://thesymbolicworld.com/articles/santa-claus-and-the-tooth-fairy-exist-3/

Karácsonykor a Mikulások mindenhol ott vannak. Vannak, akik beöltöznek Mikulásnak, vannak mikulásos dekorációk és karácsonyfadíszek. Vannak történeteink, dalaink, s ezek mind a Mikulást ünneplik. Ezért nyilvánvalóan abszurd azt mondani, hogy a Mikulás nem létezik. Persze vannak bizonyos dolgok, amik valóban nem léteznek, például négyzet alakú kör vagy száraz víz. Ezek képtelen dolgok, amik nem léteznek, de a Mikulás határozottan létezik. Sokkal inkább azt a kérdést kell feltennünk, hogy “ha a Mikulás létezik, akkor miképpen létezik?” És úgy gondolom, hogy ha az emberek felteszik maguknak ezt a kérdést, hogy mi módon létezik a Mikulás, az segíthet megérteni, hogy mi módon létezik Isten. 

Tehát bizonyos dolgok nem a kávéscsészém szintjén léteznek. És nem is a ceruzám, vagy egy kavics, vagy egy olyan konkrét dolog szintjén léteznek, amit így a kezemben meg tudok fogni, és azt tudom mondani, hogy “ez itt van”.  Vannak olyan dolgok, amik a lét másfajta szintjein léteznek, és nincs mondjuk elhatárolt testük. Ugyanezt elmondhatjuk a fogalmakról is. Például létezik szeretet, de nem lehet belerakni egy üvegbe. És ugyan nem lehet beletenni egy dobozba, de attól még létezik. Valójában a Mikulás még sokkal közvetlenebbül és jobban elhatárolt módon létezik, mint a szeretet és hasonló dolgok, mert tudjuk, hogyan néz ki a Mikulás, mi a célja, és hogyan cselekszik. Történeteink vannak róla, dalaink és eseményeink, amikkel őt ünnepeljük. És így nyilvánvaló, hogy a Mikulás létezik.  

Az embereknek néha nehezére esik megérteni, hogy a létezők nem kézenfekvőek. Bizony nem annyira egyértelmű, hogy hol is vannak egy létező dolog határai. Nekünk például vannak testrészeink. Kezek, ujjak, lábujjak, szemek, haj, és a többi testrészünk. És ezen felül is ott van a lényünk, a személyünk, ami az egészet egybe tartja, ami által azt mondhatjuk, hogy a testrészeink mi vagyunk. 

Vannak olyan dolgok, amik közreműködnek a személyünkben. Tetováltathatjuk magunk. Egy nő viselhet sminket. A szakállamat is vághatom bizonyos módon, és az közreműködik a személyemben.  Ruhákat is felvehetek, akár egy adott stílushoz tartozót, amelyek valamilyen szinten közreműködnek a lényemben, noha nincsenek teljesen a testemhez kapcsolódva. Mégis részét alkotják annak, aki én vagyok. Tehát vannak mindezen részeim, és valami ezt az egészet összehangolja. Most ugyanez vonatkozik a Mikulásra is.  Először is vannak olyan elemei a személyének, amin keresztül a lénye megnyilvánul, azaz amin keresztül megnyilvánul, hogy ki is az a Mikulás. Azt mindannyian tudjuk, hogy ki a Mikulás: hogy mit képvisel, és mi is a célja. Csak éppen a Mikulás teste nem annyira elhatárolt, mint a mi testünk. Igazából sokkal nagyobb, mint a mi testünk. De ott vannak a Mikulás részei: a Mikulás ábrázolásai, amit a bevásárlóközpontokban látunk, vagy mozifilmekben, vagy éppen halljuk különböző énekekben és történetekben. Ezek hasonlóak a fotóinkhoz, amiket a telefonunkban vagy családi fotóalbumokban tartunk. Amazok is a mi kiterjesztéseink. Mikor emberek látják a fotót, felismernek rajta és kapcsolatba lépnek velünk. Hasonlóképp a Mikulásnak is vannak részei. Amikor valaki Mikulásnak öltözik a plázában, akkor a Mikulás megnyilvánul rajta keresztül. Olyankor részét képezi a Mikulásnak abban az értelemben, hogy abban a pillanatban közreműködik a Mikulás lényében. 

Nos, a Mikulás azért is jó példa, mert igazából is beszélhetünk a Mikulással. A gyerekek, mikor elmennek a plázába, leülhetnek a Mikulás ölébe, és beszélhetnek vele. Hogy hogyan csinálják? A Mikulás megkérdezi tőlük, hogy “Na, kisfiam, mit kérsz karácsonyra?” A gyermek pedig elmondja, hogy mit kér karácsonyra, a Mikulás pedig elmond valami történetet arról, hogyan próbálja majd megszerezni a gyermek karácsonyi ajándékát. Oké, szóval a gyermek a Mikulással beszél. Ezt nagyon fontos megértenünk. A gyermek nem Joe-val beszél, a jelmez alatt megbújó Joe-val, aki felvett egy álszakállt. Nem hozzá, hanem a Mikuláshoz szól.  

És nem is Joe az, aki felel. A Mikulás szól hozzá, mert Joe nem fog beszélni a kisgyereknek a közelmúltban történt válásáról, vagy arról, hogy elhagyta a barátnője a legjobb barátjáért, és ezért most elég szorult helyzetben van, és ezért vállalja ezt a hülye mikulásos melót karácsonykor. Nem fogja ezt mondani, hanem mosolyogni fog, kacagni, és elmondja majd, milyen karácsonyi ajándékot fog szerezni a gyermeknek.  

Ha Joe elkezd valami egészen más dologról beszélni neki, mondjuk az imént vásárolt új kocsijáról, vagy, hogy miféle számlákat kell kifizetnie, a gyermek többé nem fogja benne felismerni a Mikulást. Az a személy, Joe, megszűnik a Mikulás része lenni. 

Namármost írhatunk levelet is a Mikulásnak. Felcímezhetjük, hogy “Mikulás, Északi Sark”, feladhatjuk postán, és elküldhetjük a Mikulásnak. És tudod mit? A Mikulás vissza is fog írni. Nem a postahivatalban ülő, levelet legépelő Martha az, aki válaszol. Valójában nem ő válaszol, hanem rajta keresztül a Mikulás. 

Ugyanez a gondolat alkalmazható rád is. Mondjuk felteszek neked egy kérdést, és te válaszolsz rá. Most mondhatom, hogy “nem is te válaszolsz, hanem a szád az, ami válaszol.” De igaz-e ez? A szád válaszol a kérdésre? Nem, a szád az az eszköz, amin keresztül te megválaszolod a kérdést. És ugyanígy a jelmezes Mikulások a plázában a Mikulás eszközei arra, hogy megnyilvánuljon a világban. A Mikulás egy meglehetősen koherens létező. Van személyisége, van egy bizonyos fajta beszédstílusa, kapcsolatot létesíthetünk a Mikulással és ő válaszol. 

És ez nem pusztán képzeletben történik, mert te magad sem vagy annyira körülhatárolva, mint gondolnád elsőre. Téged, mint személyt, rengeteg különböző gondolat keríthet hatalmába. Rengeteg külső hatás befolyásolhat. Még a saját elmédben sem vagy annyira összpontosítva, mint hinnéd. Ott van megannyi különböző személyiséged, amik mindenféle irányba húznak téged. Akkor miért gondolod, hogy te, mint személy létezel? Úgy tűnik, valamiféleképp ezek az elemek egy koherens egésszé húzódnak össze.  Ha nem így volna, azt mondanánk, hogy többszörös személyiségzavarod van, vagy őrült vagy. De ha nem vagy őrült, akkor létezik valami, ami összetartja azokat az elemeket, és ezáltal amikor kérdezek tőled valamit, te válaszolsz. Én pedig felismerlek téged abban a válaszban. 

Szeretnék elmondani egy történetet a fogtündérről, mert a fogtündér létezésének mikéntje szintén nagyon érdekes, és segíthet megérteni, mire is gondolunk pontosan, amikor spirituális létezőkhöz beszélünk, és hogy miképpen is léteznek ezek a világban. Tudjátok, én egyfajta protestáns családban nevelkedtem, úgyhogy odahaza mi nem hittünk úgy a Mikulásban, mint más családok. Így aztán ez afféle szokásként megmaradt nálam. És ezért sem mondtam aztán a családunkban a gyerekeimnek, hogy a Mikulás ugyanúgy létezik, mint a bácsikájuk vagy a nénikéjük, vagy ilyesmi. Amolyan játékként kezeltük, amit megünneplünk, amiről mesélünk, amivel jól érezhetjük magunkat, megünnepelhetjük és élvezhetjük, és ugyanezt tettük a fogtündérrel is. Szóval sohasem tettem úgy, mintha létezne egy tényleges fizikai tündér, aki bejön a gyerekem szobájába, hogy aztán pénzt tegyen a párnája alá. Viszont egyszer beszélgettünk a fogtündérről. Szóba hoztuk a történetet, és vicceskedve megjegyeztem, hogy “eljön a fogtündér, és majd pénzt tesz a párnád alá”. És én azt hittem, tudatában vannak, hogy fizikailag én vagyok az oka, hogy a pénz a párna alá kerül.  De aztán egy nap – nem is emlékszem, hány éves lehetett a lányom, talán hét vagy nyolc – a kislányomnak kiesett a foga, és felkészült, hogy betegye a párnája alá. És akkor mondtam valamit nagyon óvatlanul. Olyasmi lehetett, hogy nem szabad elfeledkeznem arról, hogy a pénzt a párna alá tegyem. És a lányom olyan szemmel nézett rám, mint akit teljesen összetörtek. Tönkretettem a varázst, azt hiszem, ahogy más családoknál ezt mondani szokták. 

És ahogy rám emelte azt az összetört tekintetét, hogy “Mi? A fogtündér nem is létezik?” És ahogy ránéztem, ráébredtem, hogy talán nem figyeltem eléggé, és ő tényleg teljesen belelovalta magát. Egy picit elgondolkodtam, de nem tartott soká, hogy legalább néhány kérdéssel segítsek neki megérteni, hogy mi is történik. Úgyhogy megkérdeztem tőle: “Mit gondolsz, miért tennék én pénzt a párnád alá?” Amire a lányom azt felelte: “Hát mert kiesett a fogam, és ezért, tudod, pénzt teszel a párnám alá.” De hát nyilvánvalóan ez nem a közvetlen oka. Miért is raknánk egy fog miatt pénzt a párna alá? Ezért azt kérdeztem: “Miért tennék pénzt a párnád alá? Mert kiesett a fogad?” Azért ez nem is egy olyan egyértelmű dolog.  Erre azt felelte: “A fogtündér miatt teszed.” És ekkor azt a kérdést tettem fel neki: “Tehát akkor a fogtündér miatt teszek pénzt a párnád alá? A fogtündér pénzt rakat velem a párnád alá?” 

És akkor rám nézett. És vicces, mert úgy tűnik, a felnőttek sem értik sokszor, hogyan is működik ez. De a kislányom totál felfogta az egészet. Teljesen megértette, miről beszéltem. És úgy elmosolyodott, mintha csak egy kis rejtélyt fedezett volna fel az univerzum létezéséről. Lenyűgöző volt, mert bizonyos értelemben ez is történt. Valakinek, talán egy barátjának szintén kiesett egy foga később, és aztán a lányom volt az, aki pénzt készült tenni az ő párnája alá. És annyira izgatott és boldog volt, hogy most ő lehet az, aki a fogtündérért pénzt tesz valaki más párnája alá, és megérthette, hogy a fogtündér miatt teszi ezt. 

Úgy hiszem, ez a példa segíthet megérteni másoknak, hogy a létezők hogyan is működnek, hogy mit is jelent az, hogy valami létező. Mit is jelent az, amikor olyan elképzelésekről beszélünk, hogy bizonyos városoknak afféle személyiségük van, bizonyos dolgok egyedivé teszik őket, valami különlegessé. Megérthetjük, miért beszél a Biblia különböző városok angyalairól, hogyan lehetnek különböző városoknak különálló angyalai, mert egy város is tud mondani valamit, összefüggően beszélni, és az általa mondott dolgokban felismerhetjük azt a bizonyos várost, ami beszél hozzánk. De megismétlem, ez nyilván nem megy csak úgy magától. Képesnek kell lennünk, hogy meglássuk a létező dolgok rejtélyes egymásra épülését, hierarchiáját, és azt, hogy mi éppúgy részekből állunk össze, mint egy város. A mi egyediségünk nem különbözik egy saját személyiséggel és beszédmóddal bíró város egyediségétől. És akkor majd hallani fogjuk a városokat beszélni. 

Ez egyáltalán nem valami hiedelem, és ahogyan hallhatunk egy országot beszélni, úgy hallhatunk szólni magasabb szintű létezőket. Találkozhatunk velük és hallhatjuk őket. Ahogyan találkozhatunk a Mikulásnak öltözött Joe-val a plázában. Ott abban a pillanatban a Mikulással találkozunk és őt halljuk. És most mondhatjátok, hogy ez butaság, és abszurd. Pedig folyamatosan ezt csináljuk. Amikor egy rendőrrel vagy egy bíróval kerülünk szembe, vagy épp egy város vagy intézmény hivatalos képviselőjével van dolgunk, az a bíró nem a saját személyes gyengeségeit fogja képviselni. Vagy ha igen, akkor bizony bajban vagyunk. Vannak, akik éppen ezt látják, hogy bírók a saját személyes véleményüket illesztik a mondandójukba ahelyett, hogy a törvényt testesítenék meg. De egy normálisan működő világban, ahol az állam koherens egészet alkot, az állam képviselői arra vannak, hogy rajtuk keresztül megnyilvánuljon számunkra az állam akarata, ami annak identitásán, alkotmányán, törvényein alapszik. Így amikor egy bíró elé járulunk, akkor valamilyen szinten maga az elé az állam elé járulunk, amit a bírónak meg kellene testesítenie. A bíró válasza pedig magának az államnak a válasza, és semmi másnak azon kívül. Ugyan fellebbezhetünk egy magasabb szintű hivatalhoz, de a lényegen ez nem változtat. Amikor fellebbezünk, akkor mindig egy olyan dologhoz tesszük, amin keresztül egyre romlatlanabb módon nyilvánul meg az állam, és az állam törvényei. És így egy angyal elé is járulhatunk (ettől most valaki tuti kiborul majd), mondjuk az Egyesült Államok szelleméhez, és hallhatjuk az Egyesült Államok szellemét beszélni a képviselőin, képein, kulturális ábrázolásain keresztül, de akár a hivatalos megbízottjain keresztül is.  

Úgyhogy ateisták, komolyan, a Mikulás létezik, és a fogtündér is éppúgy. Vannak dolgok, amik másképp léteznek, mint egy kavics. Remélem ez segít megérteni. Ha nem, hagyjátok csak a dühös ateista kommentjeitek és a buta babonás vádjaitokat odalent a kommentmezőben, de a helyetekben én megpróbálnám megérteni, mert lehetséges, hogy nem én leszek az, aki bolondot csinál magából. 

Fordította: Heizer László

YouTube player