Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Cser Zoltán – 21. századi kérdések, buddhista válaszok

május 3, 2022 @ 20:00 - 21:30

Mára Ázsia megnyitotta kapuit a Nyugat számára, így ismertekké lettek az eddig csak a kolostorok falai mögött őrzött módszerek, bölcsességek. A buddhista tanításokon belül mindigis azt lehetett látni, hogy viszonyul az őt körülvevő térhez és időhöz, ezért beszélhetünk Japán, Mongol vagy például Tibeti buddhizmusról. Nézzük meg, hogy milyen válaszokat kínál a Buddha tana a mai kor emberét érintő külső és belső konfliktusok kezelésére, megoldására.

Cser Zoltán A Tan Kapuja Buddhista Egyház igazgatója, valamint A Tan Kapuja Buddhista Főiskola rektorhelyettese és tanára. A tibeti buddhizmus egyik ágát gyakorolja a Nemzetközi Dzogcsen Közösségben, (melynek mestere Csögyál Namkhai Norbu Rinpocse volt), ahol Jantra Jóga, Vadzsratánc és Szanti Maha Szangha oktató. Doktorandusz abszolvált hallgató az ELTE Belső-Ázsia, mongolisztika szakán, valamint a thaiföldi MCU egyetemen. 2018-ban párjával létrehoztak egy Youtube-csatornát, melynek célja, hogy a hétköznapi gyakorlóknak, hétköznapi nyelven ismertesse a buddhizmus szerteágazó világát.

Az előadás után lehetőség lesz kérdéseket feltenni, illetve kötetlenül beszélgetni az elhangzottakról.

📜 A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A Zoom linket regisztráció után emailben fogod megkapni. Várunk szeretettel!


Az esemény regisztráció lezárult

Részletek

Dátum:
május 3, 2022
Időpont:
20:00 - 21:30
Esemény kategória:

Helyszín

Online (Zoom)